Hegkezelés


Bármilyen sérülésből, vagy műtét során keletkezett heg kezelhető és kezelendő a traumát követően, amikor már nem áll fenn gyulladás, hogy ne keletkezzen patológiás elváltozás rajta, ne alakuljanak ki letapadások, összenövések a közvetlen közelében. A kötőszöveti adhéziók következtében állandó fájdalom, ödémásodás, valamint belső szervi, ízület közelében elhelyezkető esetben pedig mozgásszervi, akár testtartásbeli problémák is kialakulhatnak a húzódás folyamatos kompenzálása miatt.

A gyulladás megszűnése a seb elhelyezkedésétől, nagyságától függően néhány nap, de akár 2-3 hétig is eltarthat. Az ezt követő első hónap a legkritikusabb időszak abból a szempontból, hogy miként fognak az újonnan képződő sejtek beépülni a traumát ért szövetek közé. Ekkor van a legnagyobb esély a cross-linkek (letapadások) kialakulására. 

Az első ~2 hétben a távolabbi környező terület kezelésére van lehetőség hetente maximum 30 perc erejéig. Ilyenkor csak nyirok- és felületes myofascia-lazító fogások alkalmazhatók. Erre megelőzés céljából van szükség. Folyamatosan rugalmasan kell tartani a kötőszövetet a megfelelő mennyiségű és tulajdonságú kollagénsejtek termelődéséhez, hogy a heg fiziológiásan tudjon gyógyulni, a szövetek megfelelően tudjanak újraépülni. Minél korábban kezdjük meg a kezelést, annál eredményesebb és annál kevésbé fájdalmas, mint egy régóta fennálló letapadást utólag felszabadítani, visszaállítani a megfelelő állapotba. 

2-7 hét között a terápia alatt már lehet a heget is finomabb, felületes fogásokkal kezelni, de kizárólag manuálisan. Ebben a fázisban akár már hetente többször is (2-3 alkalommal) lazítható a heg és a környező részeken a kötőszövet, alkalmanként maximum 60 percen keresztül. 

Ezt követően pedig már alkalmazhatók mély manuális technikák és fascialazító eszközök (kinesio-tape, floss-szalag, köpöly és SMR-eszközök) is hetente egyszer, maximum 60 perces kezelések erejéig. A köztes időben pedig folytatható 2-3 naponta a finomabb, felületes fogásokból álló masszázs.


Korábban keletkezett heg kezelésére is van lehetőség - és szükség, ha nem mozdítható el minden irányba elakadás nélkül. Ekkor beszélünk késői hegkezelésről. Ilyen esetben a terápia időtartama lényegesen nőhet és erősebb letapadások esetén fájdalmasabb lehet.

Császármetszésnél a 6 hetet a gyermekágyi időszak miatt lehet érdemes kivárni, de, ha meg tudja oldani az anyuka, ebben az esetben is ajánlott minél hamarabb, a gyulladás megszűnését követően elkezdeni a kezelést.


Az első alkalommal az állapotfelmérés során szemrevételezéssel és tapintással a kezelhetőség megállapítása, valamint a kezelendő terület behatárolása történik. Ezek alapján kerül meghatározásra a kezelési terv egyeztetett időbeosztással.

Az előzőleg már felmért heg kezelése

  1. az érintett terület nyirokelvezetésével kezdődik: a hegesedés körül ödémásodás ("pukli") alakulhat ki, először ezt kell csökkenteni, hogy a felgyülemlett salakanyag távozhasson a szervezetből. Így a mélyebb szövetek is könnyebben elérhetők lesznek.
  2. Majd az izomrostok közötti kötőszövet (myofascia) manuális fellazítása következik szintén a teljes kezelendő területen. Nagyon gyakran nem is maga a heg a fájdalmas, hanem a körülötte lévő izmok, amelyek a heg miatt krónikusan megrövidültek. Ez lehet álladnó vagy időszakos, valamilyen esemény (pl. kiszáradás, stressz, időjárásváltozás, túlterhelés/megerőltetés...) hatására bekövetkező, visszatérő fájdalom. Sokszor nem is kötik össze az elszendvedők a heggel. Ilyen esetekben gyakori, hogy az első néhány kezelésen maximum eddig jutunk el egy óra alatt.
  3. Az izmok ellazítását követően indul a heg kezelése manuálisan, vagy akár eszközök segítségével, mint köpöly, floss-szalag, vagy SMR henger, labda.
  4. Zárásként szükség esetén - és ha a heg elhelyzekedése is lehetővé teszi - felhelyezésre kerül kinesio-tape és/vagy cross-tape, amit azok felpöndörödéséig, de legkésőbb 3-5 napig érdemes fent hagyni, hogy hosszabb távon kifejtsék hatásukat.